Mádl Ferenc iszlám országoknak írt levelet

MTI
2001.12.05. 16:19
Az elmúlt időszak nemzetközi fejleményei tükrében Mádl Ferenc köztársasági elnök levelet intézett számos, a terrorizmus elleni nemzetközi együttműködésben részt vevő iszlám ország vezetőjéhez - tájékoztatott Horváth Gábor külügyi szóvivő. A köztársasági elnök levelében a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is fontos iszlám országok vezetőinek mutatja be a nemzetközi terrorizmusról, s az ellene indított kampányról vallott magyar álláspontot. A szóvivő szerint a köztársasági elnöki üzenettel Magyarország lehetőségei mértékében szeretné elősegíteni a nemzetközi koalíció erősítését is, a nyugati világ és az iszlám országok közötti megértés megőrzését, az előítéletek eloszlatását, amely különösen fontos a mostani helyzetben. Hozzátette, hogy Mádl Ferenc levelét az iszlám vallás egyik alappilléréhez, a ramadán böjti hónaphoz időzítve, a napokban továbbítják az érintett országokban működő magyar misszióvezetők.