1,3 milliárdot ad a falusi lelkészeknek a kormány

MTI
2001.12.14. 16:54
A kormány elfogadta a honvédelmi tárca előterjesztését, amely szerint igény esetén Magyarország ötven fős - orvosokból és ápolókból álló - csoportot küld humanitárius válságkezelésre Afganisztánba - jelentette be a kormányszóvivő a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón, Sopronban. Borókai Gábor elmondta: az afganisztáni jelenlét egy évre 800-900 millió forintba kerül, ezt az összeget a honvédelmi tárca fedezi. - Amennyiben kérés érkezik Magyarországhoz a humanitárius tevékenységben való részvételre, akkor a kormány a javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti - közölte. A kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy a kormány döntött a kanadai vízumkötelezettséggel kapcsolatos válaszlépésről. A kabinet elvi választ adott: eszerint a viszonosság elvét fogja érvényesíteni minden vízummal kapcsolatos ügyben. Az egyetlen kivételként az Amerikai Egyesült Államokat említette. Borókai Gábor kitért arra is, hogy a kormány jövedelempótlékot nyújt azoknak az egyházi szolgálattevőknek, akik ötezer lélekszám alatti településeken működnek. A jövedelempótlék várhatóan havi 20-30 ezer forint lesz, s legfeljebb a mindenkori minimálbér hatvan százalékát érheti el. - A Magyar Katolikus Egyház 980 millió forintban részesül, a református egyház 273 millióban, az evangélikus egyház 46 millióban, a Mazsihisz 35 millióban, a történelmi kisegyházak pedig 15 millió forintban részesülnek - sorolta a szóvivő.