Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Két újabb budapesti kórház került csődhelyzetbe

Népszava
2001.12.17. 07:53
Csődbiztost rendelnek ki a fővárosi Jahn Ferenc Kórházba, míg a Nyírő Gyula Kórháznak intézkedési tervet kell készítenie. A két intézmény gazdasági helyzete lesz a mára összehívott rendkívüli egészségügyi bizottsági ülés témája. A soron kívüli intézkedésekre azért volt szükség, mert novemberi jelentésükben a két intézmény jelezte, hatvan napon túli tartozásuk van, melyet nem tudnak rendezni. A Jahn Ferenc Kórházban ráadásul pillanatnyilag igazgató sincs, így mindenképpen szükséges a külső segítség. Az intézmény egyébként 195 millió forintos tartozása már több mint két hónapja lejárt, a Nyírő Gyula Kórháznak 12 milliós a rég lejárt kinnlevősége. Szakemberek szerint elsősorban nem is az öszszeg nagysága jelzi a helyzet tragikusságát, hanem az, hogy van 60 napon túl is tartozás. Bár egyelőre csak e két budapesti kórháznál jelezték hivatalosan a kritikus helyzetet, információink szerint rövidesen egyre több intézménynek lesz hatvan napon túli tartozása.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.