Helmeczy kilépett a Fideszből

MTI
2000.07.07. 12:32
Helmeczy László országgyűlési képviselő, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke, pénteken bejelenetette: megelőzendő ismételt kizárását, kilép a Fideszből. Helmeczy nyíregyházi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: saját elhatározása alapján hozta meg a döntését. A politikus szerint abban nem játszott szerepet a Fidesz szabolcsi elnökétől kapott levél, melyben Kozma Péter azt vetette fel: "...nem volna-e jobb, ha önként kilépne a pártból". A közgyűlési elnök szerint ,,kommunista koncepciós perekre emlékeztető eljárások" folytak ellene, és ennek hatására több szabolcsi Fidesz-szervezet mondta ki önfeloszlatását. A szabolcsi politikus ügye akkor kezdődött, amikor tavaly az MSZP támogatásával, pártja hivatalos jelöltje ellenében megválasztották megyéje közgyűlésének élére.Ezt követően kezdeményezték kizárását a pártból, de a Szabolcs megyei választmány többsége még napirendre sem volt hajlandó venni a javaslat megtárgyalását, így végül a párt országos választmánya döntött az ügyben. A politikus bíróság előtt támadta meg a határozatot, amelyet az országos választmány június 17-én visszavont. A per megszűnt, Helmeczy tagsága azóta ismét élt.