Mária
-6 °C
-2 °C

Medgyessy kerülné az árnyékkormány kifejezést

MTI
2001.12.21. 16:49
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt nem erősítette meg azokat a lapinformációkat, amelyek szerint csütörtökön megalakult az MSZP árnyékkormánya. A szocialista politikus pénteken az MTI-nek azt mondta: a párt országos választási bizottságának csütörtöki megbeszélésén megerősítették ugyan a lehetséges kormánytagokra vonatkozó alapelveket, de az árnyékkormány nem alakult meg. - Kerülném amúgy is az árnyékkormány elnevezést, hiszen a jelenlegi kormány már önmagának az árnyéka. Az MSZP ezért inkább a jövő kormányáról beszél - fűzte hozzá az ellenzéki politikus. Medgyessy Péter emlékeztetett arra: a lehetséges kormánytagoknak meg kell felelniük a morális elvárásoknak, a szakmai szempontoknak és legyen társadalmi tekintélyük. Szükséges továbbá, hogy vállalják az MSZP és a nemzeti középkormány politikai irányát - mondta. A szocialista miniszterelnök-jelölt kitért arra is: tervezett kormányuk névsorát - korább ígéretének megfelelően - január előtt nem hozzák nyilvánosságra, mert elképzelhető, hogy a jelöltek hozzá hasonlóan nemtelen támadásoknak lennének kitéve.