Vilma
-7 °C
4 °C

Balogh Gyula is koalíciós színekben indul a választásokon

Népszabadság
2001.12.22. 10:14
Kapcsolódó cikkek (1)
Balogh Gyula - aki május 5-én az FKGP botrányba fulladt ceglédi nagygyűlésén fordult szembe nyíltan Torgyán Józseffel - Szabolcs megye 8. számú választókerületében Vásárosnaményban lesz a Fidesz-MDF közös jelöltje. A Fidesz és az MDF szerdán kötött választási megállapodást a Kisgazda Polgári Egyesülettel. E szerint tizenegy kisgazda politikus indult volna koalíciós színekben, valamint Boros Imre PHARE-miniszter. Balogh Gyula a immár a tizenharmadik jelölt. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a napilap érdeklődésére szerdán nem tartotta teljesen kizártnak, hogy más kisgazda politikusokkal is együttműködhetnek valamilyen formában a választásokon. Balogh Gyula elmondta, hogy akkor sem indult volna az FKGP jelöltjeként, ha erre felkérték volna. - A Torgyán József által vezetett kisgazdapárt egy ideje már egyáltalán nem a polgári erők győzelmét kívánja elősegíteni, ezzel szemben én ebben a ciklusban mindent elkövettem annak érdekében, hogy a jelenlegi kormány maradjon hivatalában 2002 után is - közölte Balogh Gyula.