Szombaton hirdeti meg választási programját a MIÉP

MTI
2002.01.18. 07:16
Szombaton, a MIÉP tizedik országos gyűlésén ismerteti Csurka István a MIÉP választási programját, illetve hozza nyilvánosságra az országos lista első negyven helyezettjének névsorát. A MIÉP elnöke a budapesti rendezvényen ismerteti, kik töltik be a megyei listák többségének első két helyét. Csurka István emlékeztetett arra, hogy a MIÉP egyedül indul a 2002-es országgyűlési választásokon, minden választókerületben állít saját jelöltet. Az ő feladatuk az, hogy minimum a harmadik helyet érjék el, de legalább húsz ember számára az első második hely van kitűzve. Országos összesítésben is a harmadik erő lesz a MIÉP - jelentette ki a pártelnök-frakcióvezető. Közölte: a kampány a MIÉP eszméinek, programjának hirdetéséből áll majd, emellett természetesen bírálatot gyakorolnak minden párttal, de különösen a balliberális pártokkal szemben.