Mihály
11 °C
25 °C

Botrány a Parlamentben

RTL Klub
2000.04.04. 18:50
Kovács Zoltán (Fidesz) elmondása szerint Vancsik Zoltán (MSZP) majdnem megütötte őt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését követően. A fideszes képviselő keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján ismertette: Vancsik Zoltán obszcén szavakkal illette, illetve amikor az ülés után el akarta hagyni a tanácstermet Vancsik Zoltán elélépett, és ha mások nem akadályozzák meg, akkor meg is ütötte volna. - Ezt követően Vancsik Zoltán ismét elém került, és mint egy kocsmában, azt mondta, hogy menjünk ki az utcára - idézte fel az eseményeket a képviselő. Kovács Zoltán úgy vélekedett, képviselőtársa azért mondta ezt, mert az ülésen - a napirend keretében - a fiával kapcsolatos drog-ügyre vonatkozóan tett fel kérdéseket a legutóbbi ülésen és most is. Kovács arra hívta fel Vancsik Zoltánt, hogy mondjon le bizottsági tagságáról, és kérjen tőle bocsánatot. Vancsik Zoltán közölte: nem mond le bizottsági tagságáról, és úgy érzi nem neki kellene bocsánatot kérnie a fideszes Kovács Zoltántól, hanem fordítva. Vancsik elmondása szerint a bizottság keddi ülésén folyamatosan provokálták őt fia kábítószeres ügye miatt, ő azonban nem is szólalt fel a téma tárgyalásakor, és ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán távozóban azt mondta neki: bizonyára azért, mert takargatnivalója van. A szocialista politikus hangsúlyozta: a nemzetbiztonsági kockázat megállapítása a miniszter, illetve a hivatal dolga, nem pedig a nemzetbiztonsági bizottságé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.