Horn: A katolikus egyház ne kampányoljon

MTI
2002.01.22. 11:36
Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök szerint a katolikus egyház vezetői és a lelkészek sok helyen közvetlenül beleavatkoznak a választási kampányba, sőt keményen kampányolnak is; ez, mint mondta, sérti a keresztény etikát. Az ellenzéki politikus erről sajtótájékoztatón beszélt kedden a fővárosban, jelezve, hogy ezzel kapcsolatban levelet küld a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke részére. Elmondta: az ország különböző pontjain arról tájékoztatták az emberek, hogy a katolikus templomokban a papi szószéket átengedik fideszes politikusoknak, és újabban a gyónás szentségét is megsértik, mert arról győzködik a feloldozásra váró hívőt, hogy a Fideszre szavazzon.

Horn Gyula hangsúlyozta: a katolikus egyház nem vállalhat közösséget azzal a jobboldallal, amely hazaárulónak és nemzetárulónak nevez ellenzéki politikusokat. A politikus utalt arra, hogy ez a magatartás vezetett Magyarország első és második világháborús szerepvállalásához, amely óriási károkat okozott a nemzetnek. Véleménye szerint egy demokratikus államban az ember lehet egyszerre mélyen vallásos és baloldali érzelmű is.