Májusban kezdődik a Bartók Béla út felújítása

MTI
2002.01.24. 16:22
Májusban megkezdődik és várhatóan októberre véget ér a XI. kerületi Bartók Béla út, valamint a 4-es metró majdani építéséhez kapcsolódó budai közterületek felszíni rendezése - erről a főpolgármester beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta: ha minden a tervek szerint halad, akkor a Bartók Béla úton a szeptemberi iskolakezdésre már elindulhatnak a villamosok és októberre megindulhat a teljes közlekedés a "faltól-falig" felújított kétszer kétsávos dél-budai úton. Ismertetése szerint a Móricz Zsigmond körtéren és a belső Fehérvári úton a munkák az aluljárókkal együtt 2003-ban készülnek el. Közölte azt is, hogy a teljes rekonstrukció két év alatt mintegy 13 milliárd forintba kerül. A Gellért szálló előtt parkot alakítanak ki, melynek középpontjában egy nyolcszögletű, a feltörő hőforrást védő pavilon áll majd. Demszky Gábor tájékoztatása szerint a Bartók Béla út közepén egy mintegy 7 méter szélességű tömegközlekedési pályát alakítanak ki a villamosok és a buszok számára, melyet a körútról már ismert gömbsüvegsorral zárnak el az autóforgalom elől.