Miklós
-7 °C
4 °C

Nem tárgyalnak Orbán felelősségéről a Szabadi-ügyben

MTI
2002.02.04. 13:14
Kapcsolódó cikkek (1)
Elutasította az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén a Földművelésügyi Minisztérium volt politikai államtitkárának tevékenységéről szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételét, amelyet öt szocialista és szabad demokrata képviselő nyújtott be. A kormánypártok és a MIÉP képviselői nemmel szavaztak az előterjesztésre, amely Szabadi Béla tevékenységével kapcsolatban megállapítja, hogy az FVM-nél történtekért a miniszterelnököt politikai, közjogi és erkölcsi felelősség terheli.

Az indítvány értelmében szintén felelősség terheli a kormányt és a Miniszterelnöki Hivatalt irányító minisztert is. Az előterjesztők nevében felszólaló Keller László (MSZP) szerint a miniszterelnök a kétéves költségvetés elfogadása előtt semmilyen érdemi vizsgálatot nem kezdeményezett a tárcánál. Salamon László (Fidesz) úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök felelősségének megállapítására nem a határozati javaslati forma, hanem a konstruktív bizalmatlansági indítvány lenne a megfelelő.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!