Fidesz: mérlegen az MSZP tevékenysége

MTI
2002.02.10. 18:18
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország az elmúlt négy évben ellenzékből jobbat érdemelt volna, mert az MSZP gyakran hátráltatta, vagy hátráltatni szerette volna a parlament működését, alapvetően obstrukciós magatartást tanúsított és nemet mondott lényegi, az emberek sorsát érintő döntésekre. A kormánypárti politikus erről az ellenzék elmúlt négyéves tevékenységét értékelő sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten. Szájer József hangsúlyozta, nem lehet az ország építését nemekre alapozni. Kiemelte: mivel az MSZP nem vesz részt a parlament hátra lévő munkájában, megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a szocialisták által korábban elutasított javaslatok közül melyekkel tud érdemben foglalkozni az Országgyűlés.

Kovács László szocialista pártelnök szerint Szájer József súlyos szerepzavarba került, amikor az MSZP négyéves tevékenységét értékelte vasárnap. "Egy kormányzati ciklus végén nem az ellenzék, hanem a kormány munkáját szokták értékelni, annak a kormánynak a munkáját, amely éppen most fejezi be hivatali idejét" - fogalmazott az ellenzéki politikus arra reagálva, hogy Szájer József szerint Magyarország jobb ellenzéket érdemelt volna az elmúlt négy évben.