Elkezdték az éhségsztrájkot Kunmadarason

MTI
2002.02.11. 08:06
Éhségsztrájkba kezd ma a kunmadarasi önkormányzat, hogy a helyi volt szovjet katonai repülőtér tulajdoni helyzetének rendezését megpróbálja ezzel az akcióval kikényszeríteni. Márki Sándor polgármester korábban elmondta: az akcióra azért vállalkoztak, mert megfogalmazása szerint bizonyítottnak látják, hogy az állami szervek a volt szovjet katonai objektum tulajdoni helyzetének rendezésére minden eddigi önkormányzati kezdeményezést elutasítottak és figyelmen kívül hagytak.

Az éhségsztrájkot a polgármesteri hivatal nagytermében reggel nyolc órakor kezdik, és addig folytatják, amíg egy megállapodás a repülőtér ügyében nem születik a kormány képviselőivel. A katonai repülőtér vagyonkezelője, az ÁPV Rt. szerint az önkormányzat lépésére semmi szükség; az ÁPV Rt. az MTI-hez eljuttatott közleményben jelzi, az ingatlan tulajdonba adásának törvényi feltétele, hogy a helyhatóság készítse el a tranzakció alapját képező fejlesztési koncepciót, amit eddig nem tett meg.