Nigériai milliárdosé lehet az FKGP székháza

Magyar Nemzet
2002.02.12. 10:09
Új tulajdonosa lehet a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székházának - értesült a Magyar Nemzet. A földhivatal nyilvántartása szerint ugyanis az ingatlan tulajdoni lapján február 4-től széljegyként szerepel egy magánszemély, Szeremley Huba neve a "tulajdonjog-fenntartással történő eladás" megjegyezéssel. Ugyanezzel a tárgykörmegjelöléssel olvasható a széljegy másik bejegyzése az FKGP nevén, amelyből az következik, hogy a párt az adásvétel mellett visszavásárlási szerződést is kötött Szeremley Hubával, akit Nigériában milliárdos nagyvállalkozóként, Magyarországon pedig neves borászként ismernek. A napilap több forrásból úgy értesült, hogy a világörökség részét képező Duna-parti szakaszon elhelyezkedő székházért 450 millió forintot kell fizetnie a vevőnek.

Jelenlegi és egykori vezető kisgazda politikusok arról tájékoztatták la lapot, hogy 1999-ben egy japán pénzintézet két és félmilliárd forintot ajánlott az FKGP-nek a Belgrád rakparti épületért, így a jelenlegi, kevesebb mint félmilliárd forintot kitevő vételár mélyen a piaci érték alattinak tekinthető. A lap információi szerint a felek a szerződésben rögzítették a kisgazdapárt 2003 júniusáig hatályos visszavásárlási jogát. Az FKGP komoly anyagi gondokkal küzd az utóbbi hónapokban, a kampányköltségeket csak a székház eladásából származó pénzből tudja fedezni. Kisgazda politikusok szerint azonban egyéb üzleti érdekek is meghúzódhatnak a tranzakció mögött, hiszen a tulajdoni lap széljegyén szereplő FKGP-szimpatizáns Szeremley Huba jó ismerőse Torgyán Józsefnek, és többször segítette pénzzel is a kisgazdákat. Ezáltal, ha a párt nem tudja 2003 nyaráig visszavásárolni az ingatlant, akkor sem kerül "idegen" kezekbe a több milliárd forintot érő Belgrád rakparti ingatlan, az FKGP-nek azonban új székház után kell néznie.