SZEF: Megszűnt a kormánnyal kötött egyezség

Népszabadság
2002.02.21. 08:14
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a kormány azzal, hogy nem teljesítette a közalkalmazotti bérek felzárkóztatására tett ígéretét, egyoldalúan felmondta a közszféra szakszervezeteivel kötött megállapodást. Mint Szabó Endre, a SZEF elnöke a szövetségi tanács ülése utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a döntésnél figyelemmel voltak a kampányidőszakra, arra, hogy "teljes erővel dúl a nem mindig kulturált stílusú küzdelem a pártok között". Bár a közintézmények dolgozóinak körében elégedetlenség és elkeseredettség tapasztalható, és a szakszervezetek képesek lennének a közszféra minden szektorát megmozgató demonstrációt megszervezni, sztrájkot, országos tüntetést nem terveznek.

Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára úgy nyilatkozott: a kormánynak nincs szándéka felmondani a szakszervezetekkel kötött szerződést, továbbra is az abban foglaltak teljesítésére, a lehetőségek szerinti túlteljesítésére törekszik. Véleménye szerint a megállapodást minden elemében teljesítette a kormány, sőt túl is teljesítette, hiszen a reálkereset-emelés lényegesen meghaladta az előirányzottat.