Ambrus
-7 °C
3 °C

A Fidesz támogatására buzdít a pápai plébánia lapja

Magyar Hírlap
2002.03.05. 09:37
Egy Pápán megjelent katolikus kiadvány szerint a híveknek azokra kell szavazniuk, akik bevezették a státustörvényt és a Széchenyi tervet, nem pedig azokra, akik fizikailag is bántalmazták, kínozták az egyház papjait.

"Úgy véljük, tanulva az 1994-es választások tapasztalataiból, idejében tisztáznunk kell néhány alapvető kérdéstÉFüggetlenül attól, hogy milyen ígéreteket tesznek egyesek, tisztában kell lennünk, kik azok, akik államosították az egyházi iskolákatÉ fizikailag is bántalmazták, kínozták papjainkatÉ jogtalanul elorozták értékeinket. Nem szabad távol maradnunk a szavazástól, mert nekünk keresztény magyar polgároknak nem lehet közömbös, hogy kik kerülnek kormányzati pozícióba. A fent említettek vagy azok, akik többet tettek a magyar családokért négy év alatt, mint az elmúlt ötven évben összesen." A fenti szövegrészlet idézet a pápai Szent Anna Egyházközségi Értesítőnek abból az írásából, amely Választások előtt címmel jelent meg.

A kiadvány számos kérdésben eligazítja a híveket, mint például: óvodai beíratás, bibliaórák időpontja. A közérdekű információk mellett a Szent Anna Egyházközséghez tartozók arról is fölvilágosítást kapnak, kire kell szavazni. A cikk írója pártnevet nem említve arra buzdítja a híveket, voksoljanak azok mellett, akik a státustörvényt és a Széchenyi tervet bevezették.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!