Árpád
-1 °C
9 °C

Pénz a Népszavának

MTI
2002.03.12. 16:20
A Népszava című napilap tulajdonosai mintegy másfél hete úgy döntöttek: támogatást juttatnak az orgánumnak, az összeg jó része már meg is érkezett a kiadóhoz - erősítette meg a Napi Gazdaság információját Fisch Gábor László, a lapot jegyző NSZ 1999 Rt. vezérigazgatója. Azt nem kívánta elárulni, mekkora összegről van szó, csupán annyit közölt, hogy az rövid távra - hónapokra - biztosíthatja a lap fennmaradását. Ebből az összegből kívánják rendezni H. Bíró László korábbi főszerkesztő és társai követeléseit is. A távozottaknak egyezséget kínálnak, miszerint az összeg egy részének kifizetése ellenében vonják vissza az orgánum ellen indított felszámolási eljárást. Fisch Gábor László szavai szerint a megállapodást, amelyhez "szóban már közel állnak" a felek, szeretnék még a héten megkötni H. Bíró Lászlóval és a menedzsment három egykori tagjával. Arról, hogy a jövőben ki tölti be az NSZ 1999 Rt. elnöki posztját, amelyről a közelmúltban Fisch Gábor László lemondott, az érintett annyit közölt, a társaság körülbelül két hét múlva tart közgyűlést, és feltehetően ott születik döntés e kérdésben.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!