Vilma
-7 °C
4 °C

Az MSZP elfogadta a miniszterjelöltek vitájának helyszínét és időpontját

MTI
2002.03.17. 16:21
Kovács László szocialista pártelnök vasárnap levélben visszaigazolta Pokorni Zoltánnak, a Fidesz vezetőjének, hogy elfogadják a miniszterjelöltek vitájára megnevezett helyszínt és időpontokat is. Az ellenzéki politikus ezt sajtótájékoztatón jelentette be vasárnap, Budapesten. Kovács László elmondta: Lendvai Ildikó szocialista alelnök hétfőn délutánra nyilvános egyeztetést javasol a Fidesznek a részletek megvitatására. Hozzátette: a válaszlevélben arra is utal, hogy a miniszterjelöltek vitájának lezárásaként április 3-án kerülhetne sor Orbán Viktor miniszterelnök és Medgyessy Péter szocialista kormányfőjelölt szópárbajára a Millenáris Parkban.

Az MTI kérdésére válaszolva kitért arra: a jelenlegi kormány azon tárca vezetőivel, amely posztokra a szocialisták még nem nevezték meg saját jelöltjüket, szakpolitikusok vitáznak majd, függetlenül attól, hogy a későbbiekben megjelölik-e esetleg tárca- várományosként őket.