Az APÜSZ örül a miniszteri vita elmaradásának

2002.03.22. 16:38
Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) óriási szerencsének tartja, hogy nem jött létre a tervezett vita Dávid Ibolya miniszter asszony és Bárándy Péter szocialista miniszterjelölt között - derül ki a HavariaPresshez eljuttatott közleményükből. Utólag ugyanis megtudták, hogy a pártok képviselői nemcsak a kérdéseket, hanem a hozzászólásokat is előre egyeztették. Az ÁPÜSZ szerint ennél már az is jobb, hogy a választópolgárok legalább egy valódi konfliktus tanúi lehettek A szövetség nem csupán azt tartja katasztrofálisnak, hogy a magyar politikai elitnek ez a megoldás jutott eszébe a vitáról, hanem azt is, hogy a színjátékot nagy egyetértésben próbálták meg eltitkolni a közvélemény elől, és csak a véletlen folytán lepleződött le. Az ÁPÜSZ úgy véli, hogy az álvita-sorozat elmaradásával legalább az elvi lehetősége megmarad annak, hogy jobb időkben majd még sor kerülhet igazi vitákra.