Gusztos: országimázs a nép kokainja

  • MTI
2002. március 25., hétfő 14:44

Ma Magyarországon az a kormány-pr, ami Kolumbiában a kokain: egyrészt butítják vele a népet, másrészt komoly állami üzlet van benne - vélekedett Gusztos Péter szabad demokrata ügyvivő. A Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt tartott, az SZDSZ Új Generáció által rendezett demonstráción közölte: levelet írt a miniszterelnöknek, amelyben az Országimázs Központtal kapcsolatban álló cégekről tett fel kérdéseket. A demonstráción részt vevők Orbán Viktor és Wermer András arcképét ábrázoló maszkokat viseltek, illetve tartottak a kezükben. - Felháborító, hogy Csévharaszton a kormányfő tanácsadójának érdekeltségébe tartozó cégek komoly vagyont jelentő, hatalmas birtokra tettek szert - jelentette ki Gusztos Péter. Hozzátette: ezen a birtokon azok a cégek jelentek meg, amelyek az Országimázs Központtal vannak kapcsolatban. A miniszterelnökhöz intézett levélben Gusztos Péter egyebek közt arra vár választ: tudja-e, hogy a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. milyen tevékenységet folytat Csévharaszton. - Megalapozottak-e azok a feltételezések, miszerint a Fidesz kampányközpontja működik Csévharaszton; megalapozottak-e azok a feltételezések, miszerint a választás tisztaságát veszélyeztető módon az Országimázs Központ által jól tartott cégek jelentős mennyiségű közpénzt költenek a Fidesz kampányára? - kérdezi Gusztos Péter.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel