Ellenzéki kivonulás a megyei közgyűlésről a Lázár-ügy miatt

MTI
2002.03.28. 13:34
Kivonultak az ellenzéki pártok a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés csütörtökön Tatabányán tartott üléséről, mert nem kaptak kellő támogatást ahhoz, hogy szavazhassanak egy, Lázár Mózessel, a közgyűlés fideszes elnökével, országgyűlési képviselővel kapcsolatos összeférhetetlenségi kérdésről. Az ügy előzménye: a Népszabadság a napokban azt írta, hogy Lázár Mózes 1998. júliusa óta havi bruttó 120 ezer forintot kapott korábbi munkáltatójától, a Vértesi Erőmű Rt-től, a cég érdekében végzendő tevékenységért, s ezt az összeget nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában.

Az ülésen a közgyűlési elnök bejelentette: megbízási szerződése ügyében állásfoglalást kért a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivataltól, s azt a választ kapta, hogy tisztségével nem fér össze a szerződés. A tanácskozáson az MSZP frakciója azt javasolta: a közgyűlés szavazzon arról, hogy a három éven át érvényes szerződés összeférhetetlen volt Lázár Mózes tisztségével. A felvetés a szükségesnél kettővel kevesebb igenlő szavazatot kapott, s az MSZP és az SZDSZ képviselői ezt követően kivonultak a közgyűlésről.