A választási iroda figyeli a választani költözőket

2002.04.10. 22:39
Az Országos Választási Bizottság mai ülésén a választókerületek jegyzőkönyvei alapján szúrópróbaszerű ellenőrzése után hivatalosan is megállapította az 5 illetve a 10 százalékos parlamentbe jutási küszöböt. Mint ismeretes ez alapján három párt, az MSZP, a Fidesz-MDF és az SZDSZ lesz tagja az Országgyűlésnek. Az OVB Tóth András szocialista jelölt kérdésével is foglalkozott. Tóth azt tudakolta, hogy a választási szervek képesek-e kiszűrni a választások kimenetelét befolyásolni képes nagyszámú lakóhely-változtatásokat. Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője elmondta, hogy ennek ellenőrzését folyamatosan végzik, és egyelőre sehol sem tapasztaltak kiugró eltérést az átlagoshoz képest. A BM számítógépes rendszere képes kiszűrni a tömeges migrációt. Az ilyen módon történő választási csalások kiszűrésére az OVB ajánlást fogadott el, amely kimondja, hogy az a választó polgár már nem szavazhat a második fordulóban új állandó lakhelyen sem, akinek kerületében az első fordulóban sikeresen megválasztották a képviselőt.