Natália
-3 °C
7 °C

Nem szervez tüntetést az MSZP

2002.04.14. 13:21
Az MSZP a Gerbeaud cukrászdába "békebeli családi délutánt" igen, demonstrációt a Vörösmarty téren viszont nem szervez. Gál J. Zoltán a szocialisták kampányszóvivője az Index-nek elmondta: hallottak róla, hogy valakik az MSZP nevében sms-üzeneteket küldenek széjjel. Ebben közlik, hogy vasárnap délután négykor tüntetés lesz és azt kérik mindenkitől, hogy hozzon magával még tíz embert. A kampányszóvivő hangsúlyozta: a szocialisták miniszterelnök-jelöltje a cukrászdába invitált több neves közéleti személyiséget egy beszélgetésre, de demonstrációt az MSZP nem tervez. Bejelentette azt is, hogy az MSZP kérésének megfelelően, a közszolgálati televízió vasárnap délután három órától, szerkesztett változatban beszámol arról a beszélgetésről, amelyet Göncz Árpád volt államfő, Medgyessy Péter az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Kuncze Gábor az SZDSZ-, valamint Kupa Mihály a Centrum Párt elnöke folytatott.