Kovács szerint nem a választókra kell haragudni

MTI
2002.04.16. 23:52
Kovács László szavai szerint nem a választókra kell haragudni amiatt, hogy a választások első fordulójában félmillióval szavaztak többen arra, hogy menjen ez a kormány, mint arra, hogy maradjon. A szocialista párt elnöke erről kedden Kaposváron egy választási nagygyűlésen beszélt, amelyen az SZDSZ ügyvivőjével, Fodor Gáborral együtt ajánlották a megjelentek figyelmébe a két kaposvári választókerületben induló szocialista jelölteket, Lamperth Mónikát és Pásztohy Andrást. Az MSZP elnöke szerint "ilyen helyzetben egy józan kormány leül és elgondolkodik azon, hogy mit rontott el". - 1998-ban minden adott volt a sikerhez, az ország lakosságában megvolt a bizalom az új kormány iránt, s rendezett volt a viszony az Európai Unióval is - emlékeztetett a politikus. Kovács László úgy vélekedett: hogy most mégis a kormányváltó pártoknak van esélyük a választások megnyerésére, annak oka a Fidesz elmúlt négy évben folytatott politikája, "azaz a demokrácia korlátozása, a közpénzek eltüntetése, az ország kettészakítása".