A tévé-előfizetési díj legfeljebb egy forint lesz

Népszabadság
2002.04.30. 10:33
A Fidesz támogatni tudja az MSZP elképzelését a tévé-előfizetési díj eltörléséről, ha megfelelő garanciát kap a közmédiumok további finanszírozására - nyilatkozta lapunknak Szalai Annamária, a Fidesz-frakció médiaszakértője. A szocialisták száznapos programjában szerepel a jelenleg készülékhasználati díjnak nevezett, havi 670 forint eltörlése júliustól. Ehhez módosítani kell a médiatörvényt, a törvényhozás kétharmados egyetértésével.

Szalai emlékeztetett arra, hogy az előfizetési díjak jelentik a Magyar Televízió legfőbb anyagi forrását. Ezért csak olyan elképzelést tudnak támogatni, amely nem viszi csődbe a köztévét. A díjakból befolyó összeg negyven százaléka a Magyar Televíziót, 28 százaléka a Magyar Rádiót, 24 pedig a Duna Tv-t illeti meg. A maradék részt a médiakuratóriumok, a médiahatóság kapja meg, illetve pályázatokon osztják szét filmek készítői között.

Amennyiben a Fidesz nem támogatja a szocialisták elképzelését, az MSZP a médiatörvény helyett az ötvenszázalékos költségvetési törvényben rendezi a kérdést. A díjat ebben az esetben nem tudják eltörölni, annak öszszegét azonban jelképes egy forintra szállítják le