Döntenek a pártok a parlamenti tisztségekről

MTI
2002.05.06. 07:17
A négy parlamenti frakció képviselői és szakértői hétfőn kezdik meg a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalásokat. Az előzetes megállapodás szerint a tárgyalásokon frakciónként 3 politikus és egy szakértő vesz részt.

Az MSZP frakcióját a képviselőcsoport vezetőjének és helyettesének javasolt Lendvai Ildikó, illetve Katona Béla mellett várhatóan Varjú László leendő frakcióigazgató, valamint egy szakértő képviseli egyeztetéseken. Az SZDSZ képviseletében feltehetően Wekler Ferenc, Eörsi Mátyás, Hankó Faragó Miklós és Kóródi Mária lesz a tárgyalódelegáció tagja. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban jelezte: a két párt egyeztetett állásponttal jelenik meg a megbeszélésen.

A Fidesz a tárgyalásra Szájer Józsefet, a képviselőcsoport jelenlegi vezetőjét, az MDF pedig Dávid Ibolya pártelnököt, Balsai István frakcióvezetőt, Lezsák Sándort, és Csáky Andrást delegálja.