'Erős' kérdések egy szegedi egyetemi felmérésben

Népszabadság
2002.05.10. 08:43
"Ha tandíjat vezetnének be az egyetemen, részt vennél-e utcai tüntetésen?", "Ha a rendőrség megpróbálná feloszlatni a tüntetést, vállalnád-e az ellenállást?" - e kérdések abban a felmérésben szerepelnek, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) és a Szegedi Tudományegyetem Polgáraiért Alapítvány kezdeményezett. A több mint 50 kérdést tartalmazó kérdőívet, amelyet 400 hallgató töltött ki név nélkül, önkéntesen Jancsák Csaba, az Ifjúsági Korszakváltás könyvsorozat szerkesztője és Haág Zalán István, az egyetem kommunikáció szakos hallgatója állította össze.

- A célunk az volt, hogy a hallgatói önkormányzat működésének javításához gyűjtsünk információkat - mondta Döbör András, az EHÖK elnöke. Tudni szerettük volna, mit várnak tőlünk a hallgatók: továbbra is kváziszakszervezet legyünk, amely a hallgatói érdekeket képviseli, megmozdulásokat szervezzünk, vagy átalakuljunk egyfajta szolgáltató intézménnyé? Az EHÖK elnöke hozzátette: már három-négy éve folyamatosan végeznek hasonló felméréseket, s a korábbiakban is voltak "erős" kérdések. Ezeknek a célja az, hogy felmérjék: képes-e a hallgatói önkormányzat adott esetben mobilizálni a hallgatókat őket érintő ügyekben.

Az, hogy a kérdések összecsengenek a Fidesz által a választási kampányban oly sokszor emlegetett újbóli tandíjbevezetéssel, az EHÖK elnöke szerint csupán "szerencsétlen egybeesés". Döbör András megjegyezte: a pártok és a média hibásak abban, hogy ez a kérdés hónapok óta a levegőben lebeg.