Kovács László és Suzuki Oszamu megbeszélése

MTI
2002.05.16. 16:12
Suzuki Oszamu, a Suzuki Motor Corporation elnöke arra kérte Kovács László szocialista pártelnököt csütörtök délelőtti megbeszélésükön, hogy nyújtson támogatást az Európai Unió és a magyarországi autógyár között a származási szabályok miatt kialakult vita megoldásában. A megbeszélésen - amelyről az MSZP Médiaközpontja közleményben tájékoztatta az MTI-t - Kovács László azt mondta, hogy a magyar kormány a jogerős magyar bírósági határozatnak megfelelő álláspontot képvisel az EU-vel folyó egyeztetéseken, és támogatja a gyár jogos igényeit.

A közlemény szerint az üzletember tájékoztatta Kovács Lászlót a magyarországi Suzuki-gyár tavalyi pozitív eredményeiről, és jelezte, hogy 14 milliárd forint értékű új beruházással 2005-re 120 ezer gépkocsira kívánják növelni a gyártókapacitást, továbbá új Suzuki-modell bevezetésére is készülnek.

"Kovács László tájékoztatta vendégét a magyarországi belpolitikai helyzetről, a kormányalakítás aktuális kérdéseiről, illetve az új kabinet külpolitikájáról, amellyel kapcsolatban azt hangsúlyozta, Magyarország fejleszteni kívánja gazdasági kapcsolatait Japánnal. Biztosította partnerét arról, hogy az új kormány továbbra is támogatni fogja a japán tőke magyarországi befektetéseit" - tartalmazza a közlemény.