Edina
-3 °C
9 °C

MSZP-SZDSZ: koalíciós vasárnap

MTI
2002.05.23. 20:10
A tervek szerint vasárnap délután a Magyar Tudományos Akadémia épületében írják alá az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós megállapodást - tudta meg Horn Gábor szabad demokrata ügyvivőtől az MTI csütörtökön. Az SZDSZ aznapi rendkívüli országos küldöttgyűlésén határoznak arról, hogy a párt elfogadja-e a megállapodásban foglaltakat. Az MSZP május 12-én tartott kongresszust, amely megadta a felhatalmazást Kovács László pártelnöknek és Medgyessy Péter kormányfőjelöltnek arra, hogy az előzetes egyeztetések alapján megkössék a koalíciós megállapodást az SZDSZ-szel.

A két párt között a választások második fordulója után kezdődtek meg a koalíciós tárgyalások; május 9-én jelentették be, hogy hány minisztérium lesz az új kormányban, illetve azt is, hogy a szabad demokraták négy tárca élére delegálhatnak minisztert.