Kovács László: végrehajtjuk a száznapos programot

MTI
2002.06.05. 20:22
Kovács László szerint az ellenfél nem képes beletörődni a választási vereségbe, ami abból is látszik, hogy Orbán Viktor gátlás nélkül az utcára viszi a politikát. A szocialista pártelnök, külügyminiszter erről szerdán, Budapesten beszélt az "Economy 2002", a XXI. század Magyarországáért Egyesület vendégeként. A politikus elmondta: azt hiszi, a volt kormányfő arra számít, hogy ha nagy baj van, ha esetleg felelni kell a bíróság előtt, "akkor a gyerekekkel majd gyertyákat égetnek, szent dalokat énekelnek, nehogy felelősségre vonják a polgári sejtek vezérét".

Az MSZP vezetője elképesztőnek nevezte azt a költekezést, amelyet a távozó kormány utolsó néhány hetében végrehajtott. Utalt arra, hogy az államháztartás hiánya emiatt már most meghaladja a 400 milliárd forintot, ami 82 százaléka az ez évre tervezettnek.- A kormány ennek ellenére végre fogja hajtani száznapos programját - hangsúlyozta. A külpolitikáról szólva Kovács László elmondta: a kormány az eredményekkel akar hatni, nem a retorikával.