Árpád
-1 °C
9 °C

Lefejezett titkosszolgálatok

Népszava
2002.06.07. 08:12
Valamennyi polgári titkosszolgálat élére a hírszerzéstől érkeznek az új vezetők -- értesült a Népszava. Tegnap mindhárom nemzetbiztonsági szolgálatnál állománygyűlést tartottak, ahol Kiss Elemér kancelláriaminiszter bejelentette a személyi változásokat. A miniszterelnök ugyanis június 6-i hatállyal felmentette a főigazgatókat. Pető Tibort, az Információs Hivatal (IH) -- azaz a hírszerzés -- vezetőjét dr. Czukor József váltja, aki értesüléseink szerint korábban is a hivatalban dolgozott, a közelmúltig pedig diplomáciai beosztást töltött be.

Dobokay Gábort, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját dr. Zsohár István követi, aki korábban ugyancsak az IH munkatása volt. Chladek István, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat -- azaz a polgári és katonai titkosszolgálatok, valamint a nyomozó hatóságok technikai kiszolgáló szervezete -- főigazgatója utódját a miniszter még nem nevezte meg. Személyéről a belügyminiszterrel és a honvédelmi miniszterrel folytatandó egyeztetést követően tesz javaslatot. Lapunk úgy tudja: a posztra ugyancsak az IH egykori munkatársát jelölik.