Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megalakult az államfői hivatal stábja

Magyar Hírlap
2000.07.27. 08:55
Több ismert volt vagy jelenleg is MDF-es és a néppárthoz kötődő politikus is segíteni fogja Mádl Ferenc köztársasági elnök munkáját - tudat meg a Magyar Hírlap. Az idei költségvetésben 120 millió forintot különítettek el az elnökváltással összefüggő kiadásokra. Az összeg az államfői hivatal tizenhárom osztályán dolgozó mintegy 45 alkalmazott végkielégítését fedezi, ha Mádl Ferenc teljes egészében lecserélné az apparátust. Erre azonban a lap szerint nem kerül sor. Változásokra azonban sor kerül az államfői apparátusban. Az augusztus 4-én hivatalba lépő köztársasági elnök hivatalvezetője Becker Pál lesz, aki az első ciklusban az MDF képviselője, és a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt. Beckernek jelentős szerepe volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület létrehozásában. A köztársasági elnök hivatalának helyettes vezetője Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság 44 éves eddigi főtitkára lesz. A köztársasági elnök szóvivője Faragó András helyett várhatóan Schillinger Erzsébet lesz, aki jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodáját vezeti. Schillinger nem kívánt reagálni a lap értesüléseire. Kulin Ferenc MDF-es, később MDNP-s politikus a társadalompolitikai kérdések felelőseként dolgozik majd a stábban.