Budapesti víziók - Schmitt napi 6-8 órát tanul

MTI
2002.06.09. 16:31
Schmitt Pál főpolgármester-jelölt azt ígéri, hogy októberre, a döntés pillanatára a részleteket illetően is felkészült lesz a feladatra, ennek érdekében naponta 6-8 órát "tanul, mint egy kisdiák". A sportdiplomata erről Csontos János és Lukovich Tamás "A mi Budapestünk, Városvíziók 2020" című könyve bemutatóján beszélt vasárnap Budapesten. Schmitt Pál jelezte: amióta bejelentette, hogy indul az őszi főpolgármester-választáson, rengeteg bíztatást kapott.

Úgy fogalmazott, megválasztása esetén nem egyedül kívánja irányítani Budapestet, hanem szakemberekkel közösen. A főpolgármester-jelölt - aki a Fidesz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogatását élvezi - fontosnak tartja a kapcsolatot a főváros lakóival, a kerületekkel, a megyékkel, a régiókkal, az agglomerációval, a mindenkori kormánnyal. Schmitt Pál előre vetítette, hogy a kampány idején az olimpiai játékok megrendezésének lehetősége háttérbe fog szorulni, mert nem szeretné "se jobbra, se balra megosztani Budapestet".

Hozzátette: azt szeretné, ha az olimpia nem lenne politikai ügy, és reményét fejezte ki, hogy egyszer ide is biztosan eljut majd a játék. Véleménye szerint az EU-csatlakozás után, amikor eltűnnek a határok, Budapestet többen tekintik majd fővárosuknak, mint most.