Gerzson
1 °C
10 °C

Átmeneti időre bezár a Sándor-palota

MTI
2002.06.11. 07:50
Keddtől, előreláthatólag két hétig, nem látogatható a budavári Sándor-palota. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sajtóközleménye szerint az előző kormányzat - amikor a palota megnyitásáról döntött - nem határozta meg az ahhoz szükséges feltételeket, a többi között az üzemeltetés költségeit és feltételeit, valamint az épület őrzését és biztosítását.

A tárca tájékoztatása szerint az utóbbi két hét több ezer látogatója "nem várt igénybevételnek tette ki" a nem múzeumi célra kialakított műemléki tereket, s ennek következtében már most kisebb javítások, felújítások váltak szükségessé. A közlemény szerint az újbóli megnyitást követően - a tervek szerint hetente kétszer vagy háromszor - az érdeklődők továbbra is ingyenesen látogathatják majd az épületet.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a múlt hét csütörtökön azt közölte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök egyetért a Sándor-palota hasznosítási tervének kidolgozására felkért bizottság javaslataival, miszerint az épületben a köztársasági elnök hivatala nyerhetne méltó elhelyezést.