Mária
-6 °C
-2 °C

Csurka perli Verebest

Népszabadság
2002.06.15. 08:53
A Zalaegerszegi Városi Bíróságon pénteken megkezdődött az a személyiségi jogi per, amelyben Csurka István, a MIÉP elnöke 500 ezer forintos nem vagyoni kártérítést követel Verebes István színész-rendezőtől - írja szombati számában a Népszabadság. A MIÉP elnöke szerint az RTL Klub sztárja a Heti hetes egyik adásában valótlanul állította, hogy Csurka III/III-as ügynök volt. A MIÉP elnöke a keresetében elsősorban arra hivatkozott, hogy 1994-ben - az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek átvilágításáról szóló törvény alapján lefolytatott vizsgálat során - az átvilágítóbizottság nem talált bizonyítékot az ő esetleges ügynöki tevékenységére.

Dr. Szigethy István, Verebes jogi képviselője a tegnapi tárgyaláson ezzel szemben arra hivatkozott, hogy Csurka a Magyar Fórum című hetilap 1993. július elsejei számában maga ismerte el: az 1950-es évek végén aláírta az ügynöki beszervezési nyilatkozatot. Az ügyvéd a tárgyaláson azt állította: 1994-ben az átvilágítóbizottság csak azokat a személyeket nevezte meg III/III-as ügynököknek, akik a megbízóik számára jelentéseket is készítettek. Szigethy István szerint Verebes nem azt állította, hogy Csurka ügynöki jelentéseket adott le, hanem azt, hogy III/III-as ügynök volt, és ezt a beszervezési nyilatkozatnak a MIÉP-elnök által sem tagadott aláírása is bizonyítja. A per júliusban folytatódik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.