Medgyessy: Mádl szeptemberre a Várba költözhet

MTI
2002.06.17. 22:00
A köztársasági elnök minden valószínűség szerint egyetért majd azzal, hogy az államelnöki hivatalt a Sándor-palotába helyezzék, és szeptember 1-jével meg is történhet a költözés - fejtette ki Medgyessy Péter miniszterelnök az MSZP I. kerületi székházában tartott hétfői lakossági fórumon, amelyen a Budai vár jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről beszélt. A kormányfő úgy foglalt állást, hogy az elkövetkező években a hatalmi ágak szétválasztása jegyében a kormánynak is a parlamenten kívül kell helyet találni, és előbb-utóbb ebben a kérdésben is lépni kíván. Az MSZP I. kerületi szervezete és a Budai Polgárok Társasága által rendezett fórumon - amelyen Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölt és Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke is részt vett - Medgyessy Péter közölte: felkérte Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia előző elnökét, hogy dolgozzon ki javaslatot a Budai vár déli részének, a hajdani királyi várnegyednek a kiépítésére.