UNICEF-elismerés Göncz Árpádnénak

MTI
2000.07.28. 12:37
Az idén Göncz Árpádné vehette át az UNICEF kitüntető virágcsokrát. A köztársasági elnök felesége azzal vívta ki az UNICEF elismerését, hogy az elmúlt tíz év során közéleti tevékenységével a legvédtelenebbeket, a gyerekek között is a legelesettebbeket istápolta. Nyilvános szereplései során pedig felhívta a társadalom figyelmét az értelmi fogyatékos gyermekek problémáira. Göncz Árpádné több más, elesetteket és betegeket segítő szervezetben is munkálkodik, köztük az állami gondoskodásból kikerült fiatalok továbbtanulását segítő Támasz Alapítványnál, valamint a Magyar Rákellenes Ligában és "Pluss" HÍV-pozitívokat segítő egyesületben is. A szociális gondozói diplomával rendelkező Göncz Árpádné a Kézenfogva Alapítvány kuratórium elnökeként az értelmifogyatékos és halmozottan sérült gyermekekért folyó tevékenységeket is koordinálja. Az elismerést a az UNICEF fennállásának 50. évfordulója alkalmából 1996-ban adták át először, és az elmúlt öt évben azoknak ítélték oda, akik különösen sokat tettek a gyermekek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődéséért. Magyarországon először 1996-ban Boda Domokos szegedi gyermekgygógyász professzor kapta meg a csokros elismerést, majd a Magyar Védőnői Szolgálat, a Magyar Rádió Rt. ifjúságvédelmi műsorai és legutóbb a Westel 900 Rt.