Pomogáts az Illyés Alapítvány élén

Népszabadság
2002.06.27. 07:54
A napilap értesülései szerint Pomogáts Béla elvállalta az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztét. A neves irodalmár többnapi gondolkodás után szerda este mondott igent a kormány felkérésére. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a lapnak elmondta: Pomogáts Béla nem ideiglenesen vállalta el a tisztséget, hanem az új kuratórium elnöke lesz. Ennek azért van jelentősége, mert az írószövetség volt elnöke korábban úgy nyilatkozott: a posztot csak akkor tölti be, ha a Bársony András külügyi államtitkár, illetve Szabó által feloszlatott, eddig hivatalban lévő kuratórium kitölti szeptemberben lejáró mandátumát. Ellenkező esetben - nyilatkozta Pomogáts a lapnak múlt pénteken - csak ideiglenes elnökséget tud vállalni. A szerda esti megállapodás értelmében azonban már új kuratórium van szó, amelynek tagjait a közeli napokban kéri fel Szabó Vilmos.

A kuratóriumot a kormány azért oszlatta fel, mert a határon túli magyar szervezeteket állami pénzből támogató közalapítvány júniusig már elköltötte éves költségvetésének 80 százalékát, valamint, hogy a kuratóriumban olyan politikai pártok képviselői is ülnek, amelyek az áprilisi választásokon már nem jutottak be a parlamentbe.