Meghosszabbítják a diákigazolványok érvényességét

Népszabadság
2002.07.03. 08:14
Az eddigi négy évről hat évre emelkedne a közoktatási diákigazolványok érvényességi ideje az oktatási tárcánál készülő kormányrendelet-tervezet értelmében. A változtatásra azért van szükség, mert az 1998-ban kiadott diákigazolványok érvényessége 2002. október 31-én lejár, ezért új plasztiklapocskákat kellene igényelniük a középiskolák (a szakiskolák és a hat évfolyamos középiskolák) ötödik évfolyamos tanulóinak, valamint azoknak az általános iskolásoknak, akiknek igazolványát négy éve állították ki, és még jövőre is az adott intézménybe járnak majd. Információink szerint az igazolványcsere több százezer tanulót érintene: nekik az új diákigazolványokért fejenként csaknem ezer forintot kellene fizetniük.

A jogszabály okozta nehézségek miatt már több iskola és a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete is panasszal élt az oktatási tárcánál. Szüdi János, az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára érdeklődésünkre megerősítette: a közoktatási diákigazolványok érvényességének idejét hat évre hosszabbítanák meg. Mint mondta, a tervezetről a héten egyeztetnek a tárcákkal, a kormány elé pedig a jövő héten kerülhet az új jogszabály.