Nagytakarítás az Országházban

MR
2002.07.08. 07:19
Csaknem kétszáz ember dolgozik azért, hogy minden rendben menjen a Házban. Ilyenkor nyáron nem is igen mehetnek szabadságra. Most cserélik ki a folyosói szőnyegek egy részét ugyanis, ilyenkor rendeznek nagytakarítást a főlépcsőházban és a kupolacsarnokban. Igaz, idén nyáron a belső felújítások az Országházban nem túl nagyszabásúak, mert a munkák javát a kormányváltás miatti ülésszünetben már elvégezték. De néhány főemeleti irodát mégis átfestenek, valamint a földszinti folyosók egy részét. Ezt megússzák néhány milliós kiadással. Nem úgy, mint a hamarosan megkezdődő és három és fél évig folytatódó külső homlokzati felújítást, a két torony között a Duna felőli oldalon. Ez mintegy három és fél milliárd forintba fog kerülni. A kiadásokon egyébként nyáron sem tudnak spórolni, hiszen a személyzet teljes létszámban dolgozik, tulajdonképpen az ügymenet sem szünetel, hiszen egyes bizottságokban folytatódhat a munka, s állandóan fogadják a Szent Korona iránt érdeklődő csoportokat is. Szinte ugyanannyiba kerül az élet nyáron az Országházban, mint a parlamenti főidényben. Legfeljebb a telefonszámla lesz kevesebb, havonta csaknem 100 millió a rezsijük világítással, takarítással, számítástechnikai szolgáltatással együtt.