Zúgolódnak a tévések Mendreczky intézkedései miatt

MTI
2002.07.09. 19:29
Tiltakozik a Televíziós Műsorgyártók Érdekvédelmi Szervezetének (Temész) választmánya amiatt, hogy a Magyar Televízió Rt. elnöke számos "új, a szakmában teljesen kezdő szerkesztőt és riportert" vett fel az intézményhez - derül ki a Temész keddi közleményéből. Az MTI-hez eljuttatott dokumentum szerint Mendreczky Károly elnök július elsejétől 18 ilyen munkatársat vett fel az intézményhez, a szervezet közlése szerint 250 ezer forintos fizetésért. Álláspontjuk szerint ez a lépés egy több éve tartó folyamat utolsó lépcsőfoka, amely során több száz, kiválóan dolgozó munkatárstól "szabadultak meg" az MTV vezetői az elmúlt négy év alatt, akiknek a helyére folyamatosan vettek fel újakat, többszörös fizetéssel. - A több évtizede itt dolgozó szerkesztő és rendező kollégáink jó részének a fizetése pedig messze nem éri el az említett összeget.

Mendreczky Károly, az MTV Rt. elnöke nem érti és elutasítja a Magyar Televízió Temész szakszervezetének tiltakozását. Az MTV - válaszként kiadott - közleménye szerint az Akadémia 20 hallgatóját ezer jelentkező közül válogatták, minimálisan egy, de többen már ekkor két diplomával, valamint felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeztek. A Pázmány Péter Egyetemmel közösen akkreditált intézményben az egyetem oktatói, a Magyar Televízió szerkesztői, vezetői, és neves újságírók oktattak. A hallgatók gyakorlatilag már két éve az MTV munkatársainak tekinthetőek, hiszen képzésük alatt folyamatosan dolgoztak a televízió különféle műsoraiban.