A szlovák államfő elhagyja a kórházat

MTI
2000.07.31. 17:43
Rudolf Schuster kedden elhagyja az innsbrucki klinikát, ahol több műtéten esett át. A szlovák államfő, aki átmeneti időre egy Innsbruckhoz közeli szanatóriumba költözik, hétfőn beszédet intézett Szlovákia polgáraihoz, melyben tudatja, hogy ismét saját kezébe vette az államfői jogköröket, amelyeket betegsége válságos szakaszában a parlament házelnöke és a miniszterelnök látott el helyette. Döntését érintően odahaza megoszlanak a vélemények. Peter Kresák alkotmányjogász, az eredetileg Shuster alapította Polgári Egyetértés Pártjának (SOP) parlamenti képviselője a jogkörök visszavételének módjával kapcsolatosan fenntartásainak adott hangot. A képviselő szerint ugyanis helyénvaló lett volna, ha szándékáról az elnök a kormányfőt és a házelnököt is értesíti, mert "így elkerülhette volna a kölcsönös tájékoztatás hiányából eredő bonyodalmakat." Schuster hangsúlyozta: betegsége alatt minden korábbinál mélyebben meggyőződhetett arról, hogy Szlovákia polgárai igenis képesek az összefogásra, mély emberi érzések kérdésében lehet rájuk számítani. Ez erősíti őt abban a hitében, amely a nemzeti megbékélést szorgalmazó fáradozásait motiválja - mondta el innsbrucki beszédében a szlovák államfő, aki nem megerősített pozsonyi értesülések szerint talán már két hét szanatóriumi tartózkodás után visszatérhet hazájába.