Illés szerint 'ócska trükk' a próbaégetés

MTI
2000.08.01. 15:15
Üzembejárást és próbaüzemi bemutatót tartottak szakemberek, az önkormányzat és a lakosság képviselőinek részvételével kedden délelőtt a győri hulladékégetőben. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának helyszínen tartózkodó kisgazda alelnöke, Turi-Kovács Béla szerint az égető berendezés modernnek mondható, és felülbírálta korábbi álláspontját, miszerint jogellenesnek minősítette a működési engedély újbóli megadását. Vele szemben Illés Zoltán "ócska trükknek" nevezte a hulladékégetést. A bizottsági elnök hétfőn kijelentette, hogy a kísérleti üzemeltetés törvénysértő, ezért azon nem vesz részt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mind a megyei, mind a Legfőbb Ügyészség megállapította, hogy a Győri Hulladék Égetőnek az elmúlt időszakban kiadott engedélyek mindegyike törvénysértő, s mivel másodfokú határozat az ügyben nem született, a vállalat sem kísérleti, sem pedig egyéb hulladékégetést nem végezhet. A létesítmény működését az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉDKF) március végén felfüggesztette, mivel jelentős határérték túllépéseket mért. Június 28-án újból engedélyezték az égető üzemeltetését, miután a hatóság úgy ítélte meg, hogy a cég jelentős beruházásokkal javított az égetőmű állapotán.