Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Fegyelmi eljárást kezdeményez az MSZP a debreceni jegyző ellen

MTI
2002.07.29. 19:36
Kötelezettségszegés alapos gyanúja miatt fegyelmi eljárást kezdeményez a debreceni polgármesteri hivatal jegyzője ellen az MSZP városi szervezete és önkormányzati frakciója - közölte Huszka Imre önkormányzati képviselő, a párt városi elnöke. Elmondta: megítélésük szerint Hajdúné Csabai Éva három tekintetben is elkövette a kötelezettségszegést. Kifejtette: álláspontjuk szerint a jegyzőt felelősség terheli amiatt, hogy nem érvényesült a választási törvényben meghatározott arányosság a debreceni önkormányzati választókerületek kialakításánál. A jegyző késlekedett a választási kerületek kialakításával is, miután már januárban ismertté vált, hogy csökkent Debrecenben a választásra jogosultak száma, és emiatt kevesebb választókerület szükséges. Huszka Imre szerint Debrecen jegyzőjére politikai nyomás nehezedett a fideszes városvezetés részéről a választókerületek kialakításában.