A rádió baloldali kurátorai megszűntetnék a Vasárnapi Újságot

Népszabadság
2002.07.30. 08:43
A Vasárnapi Újságnak nincs helye a Magyar Rádióban - állította Gellért Kis Gábor, a közrádió kuratóriumi elnökségének egyik MSZP-s delegáltja. A négy baloldali kurátor közös tájékoztatón jelentette be: a Magyar Rádió elnöke semmit sem tesz annak érdekében, hogy a Vasárnapi Újság a médiatörvényt betartva kiegyensúlyozottan, pártatlanul és elfogulatlanul működjön. Az Országos Rádió és Televízió Testület emlékeztetett arra, hogy egy évvel korábban már hasonló indokok miatt elmarasztalta a műsort, ám törvénysértő gyakorlatán a rádió az ismételt vizsgálat szerint nem változtatott.

Az ORTT azt a június 2-i adást elemezte, melynek vendége Orbán Viktor volt. A hatóság véleménye szerint a műsorvezető nyíltan politikai hovatartozásának adott hangot, a regnáló kormányt, illetve a miniszterelnököt egy közszolgálati műsorszolgáltatónál megengedhetetlen hangvétellel támadta. A hatóság szerint a műsorvezető kérdései oly mértékben voltak elfogultak, hogy Orbán Viktor kényszerült néha abba a szerepbe, hogy hozzájáruljon az objektív tájékoztatáshoz.