Újabb háromszáz roma tervezi a kivándorlást

Népszava
2000.08.02. 08:13
A Strasbourgba menekült zámolyi cigányok vezetője, Krasznai József azért tért tegnap haza, hogy felkeresse azokat a magyar romákat, akik szintén kivándorlást terveznek. A Fejér Megyei Független Cigány Szervezet vezetője szerint háromszázan állnak indulásra készen. Krasznai péntekig az egyesületével kapcsolatos ügyeket intézi, és eladja családi házát Csóron. Meglátogatja azokat a vidéki roma telepeket, ahol tudomása szerint 300 cigány áll indulásra készen. Személyesen akar meggyőződni arról, van-e elegendő pénze ezeknek az embereknek a nyugati utazásra. Csóron két család készül távozni, s a roma vezető pénteken magával viszi őket Strasbourgba. Az Orbán-kormány törvényeivel sújt le a szegényekre - állította Krasznai, és hangoztatta, hogy a menekülési hullámmal próbálják politikájának megváltoztatására kényszeríteni a koalíciót. Visszautasította azokat a kormánypárti vádakat, miszerint az ellenzéki politikai erők segítik az emigráció szervezésében. Krasznai egy bankszámla nyitását tervezi, amelyre azok befizetéseit várja, akik támogatják a romák kivándorlását.