Péterfalvi: Az érintettek nevét csak beleegyezésükkel hozzák nyilvánosságra

MTI
2002.08.07. 13:09
Az adatvédelmi biztos azt kéri a parlament vizsgálóbizottságaitól, hogy tevékenységük során az alkotmány egészét tekintsék mércének, úgy, hogy az alaptörvényben biztosított alapvető jogok ne szenvedjenek sérelmet a testületek működésének alapjául szolgáló alkotmányos szabályok érvényesülése folytán. Mécs Imre, a rendszerváltozás után hivatalba lépett kormánytagok állambiztonsági múltjával foglalkozó országgyűlési bizottság szabad demokrata elnöke szerdán, sajtótájékoztatón ismertette Péterfalvi Attila ajánlását. Kiemelte: az adatvédelmi biztos többek között felkéri az Országgyűlés vizsgálóbizottságait, hogy az érintettek beleegyezése nélkül ne hozzák nyilvánosságra személyes adataikat.

Mécs Imre szólt arról is, hogy kedden a Történeti Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban áttekintették az okmányokat, és ennek nyomán a korábban nyilvánosságra került számokhoz képest csökkent az érintettek listája.