Mária
-6 °C
-2 °C

Hat-hét évig finanszírozzák a Hír Tv bejáratását

2002.12.18. 13:27
Hat-hét éves "türelmi időt" adtak a Hír TV tulajdonosai az induló csatornának ahhoz, hogy elérje az önfinanszírozó szintet. Borókai Gábor vezérigazgató bejelentette: megállapodtak a hazai kábelszövetségekkel, így januártól országosan is elérhető lesz az adás: a tervek szerint az kábeltévék alapcsomagjának részeként. A főszerkesztő ígérete szerint nem a pártok által diktált logika fogja meghatározni a három, többórás hírsávot magában foglaló 17 órás műsort.
Hétfőn létrejött a megállapodás a két nagy hazai kábelszövetséggel, így nincs akadálya, hogy valamennyi szolgáltatóval egyedi szerződést kössön a televízió - jelentette be Borókai Gábor, a Hír TV vezérigazgatója, az Orbán-kormány egykori szóvivője.

Kétharmad szívesen látná

Borókai Gábor, Dlusztus Imre és Borbás Mária
Az új csatorna január 2.-tól 1,8 millió háztartásban válik elérhetővé, a hivatalos működés megkezdésével pedig a jelenlegi 8 órás kísérleti műsor 17 órás napi adásidőre bővül. Borókai a hírtévé bemutatkozó sajtótájékoztatóján elmondta: közvélemény-kutatások igazolták, hogy szükség van egy magyar, a CNN, a SkyNews és a BBC hírcsatornákhoz hasonló televízióra, hiszen a megkérdezettek kétharmada szívesen látna egy ilyen csatornát a kínálatban.

Egyelőre nem a reklám az alap

A vezérigazgató a szolgáltatókkal kötött megállapodásra hivatkozva nem kívánta közölni, hogy mekkora összegért adják át a műsort, annyit azonban elárult, hogy a Hír TV üzleti tervét egyelőre nem a reklámbevételekre alapozták. Mint mondta, nem zárkóznak el azonban a hirdetők elől. Borókai elmondta, hogy "a 20 milliós alaptőkével és több százmilliós beruházással" indított vállalkozás tulajdonosai hat-hét évig finanszírozzák a televízió költségeit, később viszont már a csatornának kell kitermelnie a működéshez szükséges pénzt.

Jó hír is hír

Nem a pártok által meghatározott logikára fűzzük fel a tévé műsorát - állította Dlusztus Imre, a csatorna főszerkesztője. Dlusztus szerint a jó hír is hír, ezért a reggel, délben és este híradósávot tervező csatornán az egykor "musszosnak" nevezett, de társadalmi szempontból ma is fontos hírek is láthatóak lesznek majd. A hírszolgáltatásában a csatorna minden politikai árnyalat nélküli fórummá kíván válni, míg a magazinok középpontjába "a munkájába feledkező, másokért felelősséget vállaló embert" kívánja állítani a Hír TV. A csatorna vezetői szerint a műsorokban elválik majd a hír és vélemény rovat.