Négy év múlva nem lesz több bevonulás

2002.06.10. 18:52
Az új kormány 2006-ig profi hadsereget állít fel, és szüneteltetni fogja a bevonultatásokat - hangzott el a HM állománygyűlésén. Juhász Ferenc vizsgálni fogja az előző kormány honvédelmi kiadásait, miután szerinte a növekvő ráfordítások ellenére csökkentek a honvédség képességei.
A nemzeti közép koalíciója legkésőbb 2006-ig bevezeti a hivatásos professzionális hadsereget - jelentette ki Medgyessy Péter kormányfő a Honvédelmi Minisztérium hétfői állománygyűlésén. A tárca új vezetője, Juhász Ferenc a bejelentést kiegészítve elmondta, hogy az intézkedés nyomán - amennyiben a feltételek megértek rá - szüneteltetni fogják a bevonulásokat. A miniszter a következő évek elérendő céljának nevezte, hogy mindenki érezze: nemcsak magyarnak, de magyar katonának is jó lenni.

Nincs mese

Nem lesz mese, a szervezeti átalakítások terén sem - jelentette ki Juhász, hozzátéve, hogy a kitűzött célt csak a hatékony szervezeti forma kialakításával lehet elérni. Egy újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető azt mondta: egyelőre nem tudja, lesz-e több pénz a minisztérium kasszájában, de arra feltétlenül kíváncsi, hogy hová lett az, ami eddig befolyt. A költségvetési támogatások folyamatos növekedése ellenére ugyanis a honvédség védelmi képességeiben csökkenés állt be - jelentette ki Juhász. A miniszter elmondta, hogy vizsgálni fogják az előző kormány honvédelmi kiadásait.

Kell egy új csapat

Új feladatokhoz új csapat is kell - jelentette ki Juhász, aki szerint szervezeti és politikai okokat sem kell felsorolni. A személycserékre elegendő indok, hogy a miniszter számára a feladatok végrehajtásához olyan segítői legyenek, akikkel személyes és bizalmi viszonyban van. A miniszter bemutatta Iváncsik Imrét, a tárca politikai államtitkárát, volt országgyűlési képviselőt és Fehér József közigazgatási államtitkárt, aki már 1994-98 között betöltötte ezt a posztot. A Gripen-szerződésekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az érvényben lévő dokumentumot az új kormány is betartja.