Hadsereg-kompatibilis fórumot fejleszt a HM

2005.03.18. 11:00
Röviddel Farkas Roland százados nyílt levelének közzététele után felfüggesztette a Honvédelmi Minisztérium saját fórumának működését, közleményük szerint a szolgáltatás "átalakítás miatt" ideiglenesen szünetel. A HM-ben még nem tudják, mikor indul újra a fórum.
Farkas Roland február végén tette közzé nyílt levelét, amelyben az Afganisztánban szolgáló magyar kontingens felszerelését, illetve a hadsereg vezetését kritizálta. A levelet először eltávolította a HM, majd - miután az már elterjedt az interneten - visszatették, míg végül az egész fórumot leállították.

Vámos Nóra, a HM kommunikációs főosztályvezető-helyettese az Indexnek elmondta, még nem tudják, mikor indulhat újra a szolgáltatás. A minisztérium informatikusok bevonásával azt vizsgálja, hogyan tehető a fórum a katonai szabályokkal kompatibilissé, vagyis hogyan akadályozható meg, hogy belső, titkos információk kerüljenek nyilvánosságra. Vámos Nóra jelezte, a minisztérium szeretne lehetőséget adni a katonáknak arra, hogy véleményüket közöljék, de el akarják kerülni a Farkas századoséhoz hasonló eseteket.

A főosztályvezető-helyettes nem kívánt reagálni arra a felvetésre, hogy a magyar katonák esetleg más, civil internetes fórumokat is igénybe vehetnek, ha a HM korlátozza a véleménynyilvánításukat.